Opciók nyomtatása

Mátrai borzaska

Mátrai borzaska recept
Főzési eljárás ,
Nemzeti konyha
Menük
Nehézség Középszint
Idő
Elkészítéső idő: 15 perc Főzési idő: 30 perc Teljes Idő: 45 perc
Adag 4
Hozzávalók
  • 70 dkg csirkemell szeletelve
  • 3 szem nagyobb burgonya reszelve
  • 3 db tojás
  • 2-3 evőkanál pásztói búzafinomliszt (BL-55)
  • 2 gerezd zúzott fokhagyma
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 2 dl tejföl
  • olaj a sütéshez
  • só, bors (ízlés szerint)
Elkészítés
  1. A hússzeleteket szórjuk meg sóval és borssal.

  2. Egy kevés olajban keverjünk el egy gerezd fokhagymát, ecset segítségével kenjük végig a húsokat. Tegyük félre, amíg összeállítjuk a bundát.

  3. A lereszelt burgonyát sózzuk meg, hagyjuk állni egy kis ideig, ez nagyjából 10 perc. Ez idő alatt levet enged a burgonya, amit alaposan csavarjunk ki, tegyük egy tálba, szórjuk meg kevés sóval, borssal adjuk hozzá a tojást, 2 evőkanál lisztet, és egy gerezd zúzott fokhagymát.

  4. Sűrű palacsintatészta állagú masszává keverjük az alapanyagokat. A hússzeleteket mártsuk lisztbe, majd a masszába, és forró olajban süssük ki. Arra figyeljünk, hogy az olaj hőmérséklete ne legyen túl magas, lassan süssük, hogy a hús, és a burgonya is át tudjon sülni. 

  5. Az elkészült hússzeleteket helyezzük papírtörlőre.

  6. Még forrón tálaljuk, kenjük meg a tejföllel, majd szórjuk meg reszelt sajttal. Remekül illik hozzá a petrezselymes burgonya, vagy steak burgonya.

Note

Több fajta húsból is elkészíthető, nagyon finom karajból, szűzpecsenyéből. Ízlés szerint betolhatjuk sütőbe az összeállított szeleteket, 200 fokon, rövid idő alatt olvasszuk rá a sajtot.

Kulcsszavak: mátrai borzaska, húsos ételek
LilaLicsi