Pita story

Pita story

Gyermekeim gyros-t kívántak, de pitában. Mindig veszek a piaci török boltban, de most kifogyott a hűtőből, ezért neki veselkedtem az öltözködésnek, mondván, kiszaladok a piacra. Ma valahogy nem volt piaci a hangulatom, és élénk eszmecserét folytattam önmagammal: menjek, vagy ne menjek? Végül győzedelmeskedett a lustaság, amiért így utólag roppant hálás vagyok, megérte a saját készítésű pita mellett dönteni.

Pita story

Hozzávalók:

  • 50 dkg liszt
  • 3 dl víz
  • 1 csomag szárított élesztő
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 teáskanál só
  • ízlés szerint 2 evőkanál olíva olaj

Elkészítés:

Egy deciliter kéz meleg vízben futtassuk fel az élesztőt. Addig a többi hozzávalót keverjük össze, majd adjuk hozzá a felfuttatott élesztőt is.

Dagasszuk addig, amíg hólyagok keletkeznek a tésztán. Puha és kissé ragacsos lesz az elkészült tészta. Ezután tiszta konyharuhával takarjuk le, és kelesszük meleg helyen egy órán keresztül. (be szoktam rakni a sütőbe, és bekapcsolom, a kelesztő programot)

Borítsuk a megkelt tésztát lisztezett felületre, vágjuk fel 12 egyenlő cipócskára, és pihentessük még 10 percet.

Pita story
Következő lépésnél formázzuk meg a cipókat, a tészta oldalát csipkedjük, tűrjük be alulra, majd konyharuhával letakarjuk és fél órán keresztül ismét kelesztjük.

Közben a sütőt melegítsük elő 230 fokra! A pihentetett tésztát a kezeink között forgatva, alakítsuk 10-13 cm-es kör alakú formára vagy nyújtófával nyújtsuk a kívánt méretre.

Tegyünk a sütőbe egy tepsit, erre dobjuk az elkészült tésztát és süssük 3-5 percen keresztül, majd fordítsuk meg és süssük még 2 percig. Szedjük az elkészült pitákat konyharuhával bélelt tálba.

Pita story
Fűszerezett csirkemell csíkokat pirítottam mellé, tzatziki, hagymakarika, és saláta kíséretében fogyasztottuk.

Vélemény, hozzászólás?


Naptár

2017. november
h k s c p s v
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Hírlevél

Iratkozz fel a hírlevélre!