Hortobágyi húsos palacsinta

A hortobágyi húsos palacsinta, egyedi ízvilága és könnyű elkészítése miatt is közkedvelt. Előételként szerepel, de annyira laktató, hogy én főételként is az asztalra teszem.
Hortobágyi-húsos-palacsinta
[/custom_frame_center]

Hozzávalók:

12 db palacsintához:

  • 20 dkg liszt
  • 2 db tojás
  • 3 dl tej
  • 2 dl szénsavas ásványvíz
  • pici só
  • étolaj a sütéshez

Töltelék:

  • 40 dkg darált marhahús
  • 1 fej vörös hagyma
  • só, bors ízlés szerint
  • pici majoránna
  • 1 teáskanál fűszerpaprika
  • 3 dl tejföl
  • 1 kis kanál liszt a habaráshoz

Elkészítés:

A szokott módon, cukor hozzáadása nélkül elkészítjük és kisütjük a palacsintákat. A töltelékhez az apróra vágott vöröshagymát, egy kis zsiradékon megpárolunk, majd hozzáadjuk a darált húst. Állandó keverés mellett, addig pirítjuk, amíg kifehéredik, kicsit meg is pörkölődik. A tűzről lehúzva, megszórjuk pirospaprikával, felengedjük 1 dl vízzel, sózzuk, megszórjuk borssal.

Amint a hús megpuhult, kiszedjük, adunk hozzá a szaftból is, majd belekeverünk 1 dl tejfölt, megszórjuk a majoránnával és 10 percig főzzük. A szaftot összeturmixoljuk, majd a liszt és a maradék tejföl keverékével behabarjuk. A palacsintára 1-2 evőkanál halmot teszünk a darált húsból, két szélét ráhajtjuk a töltelékre és feltekerjük. Egy jénai tálban egymás mellé helyezzük a palacsintákat, majd leöntjük a szafttal. 180 fokra előmelegített sütőben, még 10-15 percig sütjük. Tejföllel meglocsolva tálaljuk.

 

1 hozzászólás
  1. Köszönöm a receptet, kipróbálom!

Vélemény, hozzászólás?


Naptár

2018. december
h k s c p s v
« okt    
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31  

Hírlevél

Iratkozz fel a hírlevélre!